Navigáció
Eladó Ingatlanok
Rendezés:   » Dátum szerint «   |   Ár szerint   |   Méret szerint
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Fonyód állandóan lakott részén egy háromszintes, téglából épült, cseréptetős, 268 m2 összterületű két utcára nyíló családi házat, amyely 3 lakásos társasházzá alakult.   Az épületben három különbejáratú lakrész található, amihez társasház alapító okirat is készült, ennek köszönhetően külön-külön is megvásárolható.A lakásokhoz kizárólagos kerthasználat is tartózik.   III. lakás: 56m2,  pontos beosztással nem rendelkezik ,mivel ez a lakás átépítendő és felújítandó.   Közművek közül minden bekötésre került, tehát a víz, a villany, a csatorna és a gáz is. Fűtésről elsősorban gáz cirkó gondoskodik. A tetőtéri lakrészben konvektorok és  klíma is van. A lakások külön mérőórákkal rendelkeznek.   Az ingatlan szerkezetileg, statikailag kiváló állapotban van, azonnal használható.   Állandó lakhatásra, nagyobb, illetve többgenerációs családosoknak ajánlanám elsősorban, de aki befektetésnek szeretné, sem járna rosszul, hiszen a külön bejárat lehetővé teszi az emeleti és a földszint kiadását nyáron és télen egyaránt. A fonyódi központi strandtól kb. 1,5 km-re található.   Ha a hirdetésem felkeltette az érdeklődését, akkor jöjjön és nézzük meg együtt az ingatlant! Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, legyen most Ön az első!   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint)  8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276. Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Előértékesítés bevezető árakon megkezdődött!   Fonyód frekventált helyén, a méltán híres Árpád parttól 200 m-re elhelyezkedő, magas színvonalú kivitelezésben épülő, minőségi lakások eladók.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál egy 24 lakásos, 3 szintes, új építésű társasházban lévő, nappali + 1, valamint nappali + 2 hálószoba kialakítású, lakóingatlan besorolású lakásokat, melyek gondos és alapos tervezői munka eredményeként kerülnek megvalósításra.   Néhány jellemző:   - tervezés során fontos szempont volt a praktikum, a használhatóság, a fenntarthatóság,                        - beépítendő anyagok kiválasztásánál a magas minőség elengedhetetlen szempont volt, - földszinti lakások saját kertkapcsolattal, az emeletiek pedig erkélykapcsolattal rendelkeznek,  - egész évben használható lakások hűtését-fűtését egyaránt hőszivattyú szolgáltatja, - az ingatlanok nyaralónak és állandó otthonnak is tökéletesek.   A lakásokhoz zárt, felszíni parkoló vásárolható, melynek ára 3 000 000 Ft/db.   Kulcsrakész állapotban, várhatóan 2027. II. negyedévében kerül átadásra. Rugalmas fizetési ütemezés. Beruházó számos referencia munkával rendelkezik.   További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Előértékesítés bevezető árakon megkezdődött!   Fonyód frekventált helyén, a méltán híres Árpád parttól 200 m-re elhelyezkedő, magas színvonalú kivitelezésben épülő, minőségi lakások eladók.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál egy 24 lakásos, 3 szintes, új építésű társasházban lévő, nappali + 1, valamint nappali + 2 hálószoba kialakítású, lakóingatlan besorolású lakásokat, melyek gondos és alapos tervezői munka eredményeként kerülnek megvalósításra.   Néhány jellemző:   - tervezés során fontos szempont volt a praktikum, a használhatóság, a fenntarthatóság,                        - beépítendő anyagok kiválasztásánál a magas minőség elengedhetetlen szempont volt, - földszinti lakások saját kertkapcsolattal, az emeletiek pedig erkélykapcsolattal rendelkeznek,  - egész évben használható lakások hűtését-fűtését egyaránt hőszivattyú szolgáltatja, - az ingatlanok nyaralónak és állandó otthonnak is tökéletesek.   A lakásokhoz zárt, felszíni parkoló vásárolható, melynek ára 3 000 000 Ft/db.   Kulcsrakész állapotban, várhatóan 2027. II. negyedévében kerül átadásra. Rugalmas fizetési ütemezés. Beruházó számos referenciamunkával rendelkezik.   További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!

Csak nálunk
Előértékesítési akció!   Új építésű társasházi lakások, a Balatontól mindössze pár lépésre.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonlelle frekventált, strand közeli részén, a Balatontól két perc távolságra épülő, a 3. ütemben, 28 egységből álló, 3 szintes, új építésű, kulcsrakész állapotban, várhatóan 2027. II. negyedévében átadásra kerülő társasházi lakásokat.    Az épületben 1+1, valamint 1+2 szobás, erkélyes, vagy terasz,- és kertkapcsolatos lakások kerülnek kialakításra.   Lakóingatlan besorolású ingatlanok önálló mérőórákkal, hőszivattyús hűtés-fűtéssel rendelkeznek majd.    Központi elhelyezkedés, ízléses megjelenés, magas minőség és műszaki tartalom, a Virág utcai strandtól 200 méterre.   A lakásokhoz vásárolható: zárt, felszíni parkoló: 4 000 000 Ft/db, különböző méretű tároló: 1 000 000 - 3 000 000 Ft/db.   A belső burkolatok, nyílászárók kiválasztására az alapáras mintakollekcióból, illetve a feláras kollekcióból meghatározott időn belül még lehetőség van. Részletes műszaki leírás ismertetéséhez keressen bizalommal!   20-80%-os rugalmas fizetési ütemezés.   Beruházó referenciái városban megtekinthetőek.   A képek az első ütemben elkészült társasházról és lakásokról készültek.   Nyaralónak, állandó lakhatásra egyaránt ajánlott.   További kérdések esetén állok rendelkezésére! Megtekinteni a hét bármely napján lehetséges!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.   Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!

Előértékesítés bevezető árakon megkezdődött!   Fonyód frekventált helyén, a méltán híres Árpád parttól 200 m-re elhelyezkedő, magas színvonalú kivitelezésben épülő, minőségi lakások eladók.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál egy 22 lakásos, 3 szintes, új építésű társasházban lévő, nappali+1, valamint nappali+2 hálószoba kialakítású, lakóingatlan besorolású lakásokat, melyek gondos és alapos tervezői munka eredményeként kerülnek megvalósításra.   Néhány jellemző:   - tervezés során fontos szempont volt a praktikum, a használhatóság, a fenntarthatóság,                        - beépítendő anyagok kiválasztásánál a magas minőség elengedhetetlen szempont volt, - földszinti lakások saját kertkapcsolattal, az emeletiek pedig erkélykapcsolattal rendelkeznek,  - egész évben használható lakások hűtését-fűtését egyaránt hőszivattyú szolgáltatja, - az ingatlanok nyaralónak és állandó otthonnak is tökéletesek.   A lakásokhoz zárt, felszíni parkoló vásárolható, melynek ára 3 000 000 Ft/db.   Kulcsrakész állapotban, várhatóan 2026. II. negyedévében kerül átadásra. Rugalmas fizetési ütemezés. Beruházó számos referenciamunkával rendelkezik.   További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!

1
2
»